Na, megjöttek a fideszistás jogászkodók, a csűrcsavarás szakemberei, a joggal való visszaélés forradalmárai: Nagy Navarro sztrájkja jogellenes és egyértelműen sérti a sztrájkról szóló törvény előírásait – közölte az MTVA, amely szerint sztrájk akkor kezdeményezhető, ha az azt megelőző egyeztető eljárás hét napon belül nem vezetett eredményre, stb. Munkaügyi bíróságra szaladnak.
Mintha lehetne arról dumcsizni egy diktatúrában, hogy rúgják ki magukat az MTVA vezetői.
Nincs bennük szégyenérzet. Három ember álldogál meg üldögél a Kunigunda utcai tévégyár bejáratánál és tiltakoznak. Másképp nem tudnak: nem esznek. Nem munkajogi problémák miatt, hanem azért, mert a hatalommal való visszaélés médiamérnökei megszállták az egész közszolgálati hírtrösztöt, és egyszerűen belehazudtatnak az emberek arcába. Meg azért, hogy ne a megzsarolt kis médiamelósokat tegyék felelőssé a hamisításokért, hanem azokat, akik parancsolnak nekik. Ha már nem lehet szétzúzni ezt az egész szégyellnivalóan szégyentelen kamugyárat. Új hír: találtak egy helyettes felelőst, de nem mondják meg, hogy kicsoda.
Pontosan tudtuk: ha a Fidesz telepszik, totális manipulálásba kezd, és nem lesz határ. Gyakorlatilag elvették a tájékozódáshoz való elemi jogot.
Az más kérdés, hogy a dolog értelmetlen. Az embereknek van eszük: apró jelekből mindig észreveszik, ha hülyének nézik őket. Ezért aztán a megszállt kormánycsatornákat egyre kevesebben nézik és hallgatják. Tehát fölösleges volt a sok elbocsátás, a nagy forradalmi átszervezés. Nyomatják a milliárdokat a semmibe. Az persze baj – és ezellen senki nem tiltakozik -, hogy az úgynevezett kereskedelmi csatornák is a Fidesz-kívánságokhoz igazodnak. A néhány másodperces politikai hírek a tizedik hely, a “hogyan szedték ki a tűzoltók vaddisznót a gödörből” típusú életképek után jönnek. Így teljes a magyar tévébubusok jogfosztása.
Most szólok: kifejezetten jót tesznek, ha a bérjogászok beperlik az éhségsztrájkolókat. Nekik már úgyis mindegy, úgyis kirúgják vagy kipiszkálják őket. A kollégák meg tovább sunyíthatnak. De legalább megint reped egy jó nagyot a hatalom maszkja.
Beperelni az éhségsztrájkolót! Zseniális. Néha nem könnyű embernek maradni.

No comments

Írja meg véleményét!